Add át magad a gyermekednek!

Gondolatok
A legutóbbi szülésfelkészítő április 8-án családias hangulatban telt 3 párral. Minden szülésfelkészítő más, hiába épülnek ugyanarra a 49 slide-os prezentációra. Más a csoport, más a csoportdinamika, más kérdések merülnek fel, máshová kerülnek a hangsúlyok. Ezúttal zárszóként egy kicsit mást mondtam, mint más alkalmakkor. Ezt a gondolatot szeretném most veletek is megosztani:
„Add át magad a gyermekednek!
Hogy értem ezt?
Néhány évvel ezelőtt egy nagyon kedves festő barátom szülei meghaltak. Nekem is meghalt már az édesapám, tudom, micsoda fura űrt hagy maga után, ha az ember szülője meghal. Űr. Ez a legjobb szó rá. Ezt az űrt majd valamivel ki kell tudni tölteni. Szép emlékekkel például.
Ez a festő barátom úgy próbálta kitölteni az űrt, hogy megkeresett engem, és megkért, csinálnám meg a szülei horoszkópját, mert ő most jött rá, amikor elveszítette őket, hogy nem is ismerte igazán a szüleit.
Én elkészítettem a szülők horoszkópját, nagy alapossággal, gondossággal, leírtam, mint egy könyvet, sokat és sokáig dolgoztam rajta, de nagyon szerettem volna ezen a csodálatos festő barátomon segíteni. Megkapta. Elolvasta. Azután felhívott, hogy annyira köszöni, mert annyi mindent megértett, annyira jól leírtam őket, annyira közel kerültek hozzá. Örültem, hogy nem hiába dolgoztam.
Közben ekkor már én is anyuka voltam. A kislányom 5 éves volt. Ez az eset elgondolkodtatott. Nagyon nem szerettem volna, ha majd egyszer sokára, ha meghalok, a lányom ugyanígy érezne, mint a festő barátom, hogy nem is ismerte az anyukáját. Így hát elkezdtem egy könyvet írni neki az életemről. Még nem tudtam, mikor adom oda, mikor lesz a megfelelő pillanat, sem túl korán, sem túl későn.
Nem fejeztem be ezt a könyvet. Mindez 9 évvel ezelőtt történt. Viszont úgy neveltem azután a lányomat, hogy ismerjen. Nem bújtam a szigorú felnőtt anya álarca mögé, láthatta minden arcomat. Nem éltem vissza a hatalmammal. Kijelöltem a határokat, megvolt a hierarchia, de egyenrangúként, tisztelettel kezeltem az első pillanattól. Kicsi korától választhatott, döntéseket hozhatott, kifejthette a véleményét, és vitát is nyerhetett. Nem vezettem félre semmilyen cél érdekében. Nem választottam a könnyebb utat. Felvállaltam a konfliktust, ha kellett. Nem titkoltam a múltat, a jelent, a jövőt. Sem az érzéseimet, sem a gondolataimat. Miután minden nap elmesélte a napját, az érzéseit és a gondolatait, meséltem neki én is a saját napomról, érzéseimről, gondolataimról, tapasztalatimról, felismeréseimről. Rengeteg időt töltöttünk együtt, rengeteg közös programot szerveztünk, rengeteg közös élményt gyűjtöttünk be, és mindig mindent átbeszélgettünk: a világról, az emberekről.
A lányom most 14 éves. Azt hiszem, ez a nevelési hozzáállás engem igazolt. Büszke vagyok a lányomra, kiemelkedő személyiség. A minap valahogy mégis szóba került a könyv, amit neki írtam. Úgyhogy el fogjuk olvasni. Talán talál még benne újat. Azt hiszem, a 14 éves kor tökéletes időzítés lesz.
Nem mindenki tud könyvet írni a gyerekének, de ez nem baj. Ha átadod magad a gyerekednek, az elég lesz! A gyermek születik hozzád. Ne add fel magad érte! Nem ezért választott téged! Azért választott, hogy add át magad neki, szőröstül-bőröstül! Ne add fel a hobbijaidat! Éljétek át együtt! Ne légy boldogtalan, mártír szülő, akit bedarál a baba-kiszogáló-mókuskerék! Élj teljes, boldog életet, és akkor a gyermeked büszke lesz rád! Akkor a gyermekednek követendő példa leszel! Hiszen ki akar egy önmagával és az életével elégedetlen, boldogtalan, mártír szülőt követni? Senki.
Add át magad a gyermekednek! A legjobb önmagad! Ezért vállalunk gyermekeket!”



Kövess minket a Facebook-on!